Főoldal
Az alapítványról
Az Őrtüzek a Magyarságért Alapítvány Dinnyésen, a Velencei-tó partján tevékenykedik. Hagyományőrző rendezvényeket tart, helyi ingyenes lapot szerkeszt és terjeszt. Célja a magyarságtudat erősítése, a magyar kultúra, a hagyomány felelevenítése.

Az Őrtüzek a Magyarságért Alapítvány 2003. március 21-én alakult Budapesten, a XVI. kerületben, azzal a kezdeti céllal, hogy ott – a Regős ligetben – egy Árpád-kori történelmi emlékezőhelyet hozzon létre.

Bár ezt a célkitűzést eddig még nem sikerült valóra váltani, az évek során - elsősorban a Nap jeles fordulóihoz igazodva - számos rendezvényt szerveztünk.

2007-ben az Alapítvány teljes kuratóriuma megváltozott, a székhelye pedig a Velencei-tó közelében lévő Dinnyés faluba tevődött. A kezdeti célok némiképpen módosultak, azóta Alapítványunk a Dinnyési Hagyományőrző Központ létrehozásán dolgozik, emellett persze továbbra is rendez népi ill. őstörténeti hagyományőrző programokat (II. Dinnyési Hagyományőrző Nap, Kihajtás Napja, Tojásgurítás stb.), az összmagyarság sorsát befolyásoló, a tudatosabb életet elősegítő előadásokat.

Az Alapítvány jelenlegi személyi összetétele:

  • Alapító: Kállai Árpád
  • Elnök: Kárpáti Gábor Csaba

A kuratórium tagsága (abc sorrendben):

  • Fekete Györgyné,
  • Fenyvesi László,
  • Károly József,
  • Tóth Attila Gyula

Az Alapítvány szakértő tagjai:

  • Berta József,
  • Fenyvesi Tamás,
  • Siposs Viktória,
  • Vida Krisztina

Részlet az alapító okiratból:

"AZ ALAPÍTVÁNY CÉLJA ÉS KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGEI:

  • Árpád-kori emlékhelyek építése és azok gondozása;
  • további magyar őstörténeti és kegyeleti emlékhelyek felkutatása és gondozása, igény szerint emlékhely építésének megszervezése és hozzájárulás az építési munkálatokhoz,
  • a helyszíneken szabadtéri kulturális rendezvények szervezése,
  • hagyományőrzés, ismeretterjesztés, irodalmi vetélkedők, kézműves foglalkozások, kiállítások szervezése és népszerűsítése,
  • kulturális kapcsolat kialakítása és ápolása a határon túli magyarsággal.

Ennek érdekében - amennyiben a tőkeszervezés és az adománygyűjtés eredményeképpen ezt gazdasági lehetőségei megalapozottá teszik - saját adatbázis felállítása, ingyenes információs vonal (zöldszám, internet) ill. egyéb elérhetőség biztosításával a lehetőségek bővítése, a célok megvalósítását segítő eszközök felkutatása, támogatások nyújtása."

 

Híreinkből

Anna-napi gyümölcsünnep Dinnyésen (+képek!)

News image

2010. július 31-én az Önkormányzat a helyi közösségekkel összefogva Anna-napi gyümölcsünnepet rendezett Dinnyésen, a Hagyományőrző Központban. A rendezvényen a magyar gyümölcsöket népszerűsítették, és népi zenekarok, néptáncegyüttesek léptek ...

Tovább...

Bodzaünneppel avatták a Dinnyési Hagyományőrző Központot

News image

A Velencei-tavi bodzaünnep a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központ és a Madárdal Tanösvény avatórendezvénye, amelyet 2010. május 29-30-án rendezett meg Gárdony Város Önkormányzata. A létesítmény ünnepélyes megnyitójának alkalmából fellépett Sebestyén ...

Tovább...

Kihajtás napja 2010

News image

„Kihajtottam virág ökröm a rétre” Falunk életéhez sajnos már nem tartozik hozzá a legelőről estefelé jóllakottan hazatérő marhák kolompjának hangja. Talán éppen ezért várják olyan sokan minden évben a Kihajtás napját, ...

Tovább...

A könyvgyűjtés eredményei

News image

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy könyvgyűjtést szervezünk a Gárdonyi Polgári Körökkel. A 99%-ban magyarlakta kárpátaljai Mezőkaszony könyvtára számára mintegy 8-9000 könyvet sikerült összegyűjteni 2009-ben. A könyvek szállítása még fo...

Tovább...

Beszámoló a Magyarok Országos Gyűléséről

News image

A 2008-as Kurultaj helyszíne, a Kunszentmiklós melletti Bösztörpuszta 2009 nyarán egy nagyszabású kulturális rendezvénynek adott otthont. A Magyarok Országos Gyűlése és Vására Magyarország eddigi legnagyobb, társadalmi összefogásból létrejött szabadtéri rendezvénye ...

Tovább...

Nemzeti Zarándoklaton

News image

A Nemzeti Zarándoklat ötletét hazánkért aggódó polgármesterek indították útnak, és csatlakozott hozzá az Élőlánc Magyarországért Mozgalom is. A zarándoklatnak négy szárnya van:  keleti(Komlóskától), északi(Somoskőújfalutól), nyugati(Pannonhalmától) és déli(Ópusztaszertől). A zarándoklat útvonalai ...

Tovább...

A kihajtás napja Dinnyésen, 2009. április 25-én

News image

Idén már második alkalommal rendeztük meg a Szent György napjához köthető Kihajtás napját, ami hagyományosan az állatok legelőre terelésének, kihajtásának pásztorünnepét jelenti. A program vidám pásztor-felvonulással, csikósok felvezetésével indult, majd az ...

Tovább...

Meghívó a kihajtás napjára

News image

2009. április 25-én, szombaton DINNYÉSEN, a Templomkertben és a FertõnA magyar néphagyomány szerint a legelõ állatokat elõször Szent György napján, azaz április 24-én lehet kiterelni a mezõre. Leggyakrabban zöld ággal ...

Tovább...

Tojásgurítás a dinnyési templomdombon

2009. április 13-án, Húsvét hétfőjén délután 5 órakor tojásgurító verseny lesz a dinnyési templomdombon. Tekintettel a tavalyi, hagyományteremtő tojásgurítás sikerére, szeretettel várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt. A program szervezője Berta ...

Tovább...

Fénylánc

News image

2008. december 21-én, a téli napforduló napján, mi is bekapcsolódtunk a fényláncba, amelyben Kárpát-medence szerte vettek részt a fény győzelmére és az egységre törekvő magyarok. Eredetileg úgy lett volna, hogy ...

Tovább...

Könyvgyűjtés

News image

A dinnyési Őrtüzek a Magyarságért Alapítvány és a Gárdonyi Polgári Körök könyvgyűjtést rendez egy Kárpátalján lévő magyar település, Mezőkaszony könyvtárának létrehozására. Kérjük Önöket, hogy otthon feleslegessé vált, de jó állapotú ...

Tovább...

Kurultajon jártunk

News image

2008. augusztus 8-10. A Kurultaj magyar-madjar törzsi találkozó. Mottója: "Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!" Mi is részt vettünk rajta egy tizennyolc fős csapattal. (A tagok: Kárpáti Gábor, Kárpáti Hunor, Feketéné Ildi, Vidáné Kriszti, ké...

Tovább...

Tojásgurító verseny a dinnyési templomdombon

News image

2008. Húsvét hétfőjén hagyományos húsvéti játékokat elevenítettünk fel. Ezen a napon az volt a szokás a falvakban, hogy a termékenység jelképével, a tojással vetélkedtek. Délután öt órakor volt a gyülekező, ...

Tovább...

A kihajtás napja Dinnyésen, 2008 április 20-án

News image

2008. április 20-án a két évvel korábbi szürkemarha-terelés sikerén felbátorodva megrendeztük a kihajtás napját. Hagyományosan ez a nap 24-én, Szent György napján szokott lenni, de mivel ezen a napon volt ...

Tovább...
-
+
3